Futótörténetek
Perlaki-Takács Andrea és Perlaki Zsolt Megismerkedésünk és eljegyzésünk története. 2010. július 24-én mindketten futottunk a Győr-Lipót futóversenyen teljes távot. A 18. kilométerkőnél került el Zsolti, és mondott valamit, amit én nem értettem, így a visszamosolygás jó és egyszerű válasznak tűnt. Zsolti előbb ért célba, így mikor célba értem, ő már frissítőket ivott és engem is megkínált, így kicsit beszélgettünk is, a végén pedig bemutatkoztunk egymásnak, aztán mindketten mentünk a saját utunkon. A futóverseny után az internet segítségével Zsolti megkeresett, és kávézás, teázás, vacsora, séták követték a megismerkedésünket. Egy évvel később, 2012. július 22-én Zsolti és a futóbarátaink szintén a Győr-Lipót futóverseny rajtjához készültek, én barátnőmmel kerékpárral kísértük a futni induló barátokat. A 18. kilométerkőnél Zsolti megfordult, letérdelt és megkérte a kezemet, amit én nem is sejtettem. A célba már menyasszony és vőlegényként érkeztünk, Zsolti futva, én biciklivel és gyűrűvel a kezemen :-) Reméljük, hogy még sokszor állunk rajthoz a futóversenyen így ünnepelve az eljegyzésünket! Az esküvőnk 2012 szeptemberében volt Győrben. 2012. október 18. |
Stojcsics Balázs Kálmán
A történetem 2009. szeptember 6-án indult. Egy ismerősöm meghívására elmentünk a párommal a budapesti félmaraton betétversenyére, a 3,5 km-es Ligetkörre.. Lihegés, fújtatás, sok belegyaloglás lett az eredménye, de ott, akkor megfogadtam, hogy jövőre ugyanitt találkozunk és én a félmaraton rajtjánál fogok állni és lefutom a távot! Ekkor még közel 20 kiló súlyfeleslegem volt a mostani állapothoz képest. Egy ismerősöm javaslatára ekkor még nem kezdtem el futni. Teltek-múltak a hónapok, aztán 2010. április 8-án este elmentem fél órát kocogni, levezetni az aznapi feszültséget. Illetve megérezni, hogy milyen is ez. Tudtam, hogy ez lesz az én sportom! Két nappal később már át is vettem a legelső futócipőmet! Aztán előkerült a gondolataim közül, amit 2009-ben megfogadtam: szeptemberben félmaraton. Nekem teljes siker! 2010. április elején még gyűlöltem futni. Szeptember 5-én 1 óra, 48 perc, 53 mp alatt teljesítettem a távot! De ez nem volt elég! Még augusztusban megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy csináljak valami nagyon nagy durranást. Legyen a következő évi cél az ironman! Futni már tudok, biciklizni régen is nagyon szerettem, de úszni még meg kell tanulnom. Októberben így bejelentkeztem Dr. Zakariás Gézához, segítsen a felkészülésben! A félmaraton és az ironman közé áprilisra beterveztem a bécsi maratont. Sajnos ezt egy január végi sérülés miatt le kellett mondanom. Nagyon lelassultam és kockáztatni sem akartam. Inkább a józan kivárás, a türelem gyakorlását választottam. Aztán teltek a hónapok, a hetek végül már csak a napok és elérkezett július 30. Ott álltam a gyékényesi tó partján. Annak a tónak a partján, amit még csak videón láttam. De videón már ezerszer. A Paradicsom meghódítása szólt Vangelistől, ami nem túlzás. Az ironman egy más világ. Ez egy soha véget nem érőnek tűnő, folyamatos harc Önmagammal! Megtalálni az egyensúlyt a megfelelő tempó és a testem tűrőképessége között! Kell a tested, ami ellent nem mondó, lojális szolgád. A további céljaim? Már most, 3 nappal a verseny után azon gondolkodom, hogyan tudnék mindhárom számban javulni jövő ilyenkorra. Aztán ott vannak a legendás versenyek. Ultrabalaton egyéniben, Sparthatlon, Hawaii Ironman. Annyi minden van még előttem és én még olyan fiatal vagyok. Ne várd, hogy ezt a kérdést megválaszoljam! 2011. augusztus 2. |
Alasztics Gyula
Futkározásom története Az elmúlt évek (csak 10-éve futok) sok tapasztalatot, és kérdést is felvetettek számomra. Én azt gondolom (de nem biztos, hogy igaz) hogy a csontok, ízületek a mozgás, erősítés hatására nagyobb igénybevételre felkészülnek, így erősebbé válnak. A sikeres sportolók aktív pályafutásáról sokat lehet hallani, de a szervezetük regenerálódásáról, az esetleges sérüléseikről, felgyógyulásukról nem igen írnak, pedig szükség lenne rá. Ha egy amatőr elkezd sportolni, a szervezete különböző fájdalmakkal „tiltakozik” ami nem biztos, hogy betegség. Most a téli időben, a sötétség miatt nem járok a szerdai futásokra (megtehetem világosban is), de alig várom, hogy újra mehessek, mert nekem jót tesz a többiekkel együtt futni.(Köszönet Földing Juditéknak!) Ebben az évben próbálom tartani az elmúlt évben elért eredményeim szintjét, és persze az egészségem megőrzését. Szeretném, ha egy profi futó itt is megosztaná a futással kapcsolatos tapasztalatait velünk és az olvasókkal. 2011. január 15. |
Döbrösi Balázs
(Futó)történetem, avagy hogyan lettem a futás szerelmese... Minden az 500 forintos tornacipővel kezdődött. Egy ilyen, a futásra egyébként tökéletesen alkalmatlan cipőben futottam le évről-évre (1997-2001) a cooper tesztet a középiskolában. Közelében sem voltam az előírt szintidőnek, a futások után viszont kivétel nélkül mindig a hányinger és a szédülés kerülgetett. A középiskolai negatív élmények olyannyira dominánsak voltak számomra, hogy főiskolán fel is mentettem magamat a futás alól. Persze néha-néha elmentem haverokkal egy-két kilométert kocogni esténként. A kapucnis felsőben a rendőrök azonban előbb néztek minket betörőnek mintsem futónak... Az egyetemet befejeztem, lett főállásom, a hétvégék is szabaddá váltak. Sokkal több lett a szabadidőm. Elkezdtünk teljesítménytúrákra járni barátokkal, de ezek nem jelentettek nem hogy napi, de heti szintű elfoglaltságot sem. Mindez kevésnek bizonyult a szabadidő lekötésére. Kisgyermek koromban mindig is csodáltam azokat a futókat akik a töltésünkön el tudtak futni az autópályáig. (kb. 2,5 km) 2009. tavaszától pár alkalommal az öcsémmel mi is kifutottunk otthonról. (kb. 4 km) Noha nem volt versenytempó és súlyfelesleggel sem küzdöttem / küzdök, a távot és a sebességet sem bírtam, menet közben többször a kifulladás határán voltam. Haza pedig már mindig gyalogoltunk. Párszor később azonban egyedül is futottam. Talán ez volt a dolgok kulcsa a jövőre nézve, hogy magamtól mentem. Úgy, ahogy én szerettem volna. Belülről jött a motiváció, nem volt meg a korábbi iskolai kényszer. Szerencsére olvastam róla, illetve magam is elég hamar rájöttem, hogy a futáshoz a leges-legfontosabb egy jó futócipő. Kezdőként fogalmam sem volt, hogy mi lenne nekem az ideális. Kézenfekvő volt, hogy felkeressem Győr első és egyetlen futócipőboltját, ahol Földingné Nagy Judit maratoni országos csúcstartó az üzletvezető, aki férjével egyben a Nike Futóklub edzője is. Vásárláskor rögtön ajánlotta, hogy ha tehetem, jöjjek el a Futóklubba a közös futásra. 2009. július közepén egy hétfői napon vettem meg az első futócipőmet, szerdán már ott voltam a futóklubban. Az első futóklubos futáson a győri Püspökerdőben 30 fokos hőség, 90% feletti páratartalom, 6 perc/km környéki tempóval próbáltam a sorban hátul kocogóval tartani a tempót 6 km-en. Nem volt könnyű és kellemes. Nem adtam fel. Úgy voltam az első közös edzés után, hogy ennél a következő edzés már csak jobb lehet. Ha nem is egyik pillanatról a másikra, de idővel így is lett. Hihetetlen motivációt jelentett, hogy már az első edzések egyikén - amikor még a mostanihoz képest meglehetősen lassan futottam - Judit ott futott mellettem és biztatott és azóta is biztat. A túrák és kirándulások miatt a futás hétvégeken többször háttérbe szorult, öt és fél hónap alatt 600 km környékét futottam le 2009-ben. Egy 5 kilométeres futóversenyen indultam decemberben. Hamar rájöttem arra is, hogy előre kitűzött cél nélkül nincsen igazi motiváció. 2009. év végén a hip-hop futóblogon egy kommentben írta valaki, hogy 2010 km-t szeretne lefutni az elkövetkező évben. Ez adta az ötletet, hogy akkor én is. Ha nem is teljesíthetetlennek, de legalábbis meglehetősen keménynek tűnt a cél elérése. Munkahelyen kollégák is inkább csak hitetlenkedtek, mintsem hogy biztattak volna. Az év első hónapjai igazán küzdelmesek voltak, a 8-10 kilométeres alkalmankénti futással a heti 40 km-ek elérése volt a cél. Ahogy azonban jött a tavasz, úgy a távok, így a heti megtett kilométerek száma is fokozatosan növekedett. Áprilisban egyik edzésen már futottam egy félmaratoninál is hosszabb távot, ebben a hónapban elértem a 240 km-t. Májusban is sikerült ugyanennyit lefutnom, úgy hogy körbetekertem a Fertő-tavat, részt vettem egy éjszakai túlélőtúrán és 5 alkalommal elmentem úszni is.
A versenyek hangulata a több napos rendezvényeken jön át igazán. Az első ilyen nekem a Balaton Maraton volt. Hatalmas élmény volt és még az időjárás is kegyeibe fogadott minket. Szombat délelőtt az 1/6 Maraton, délután az 1/3 Maraton. A verseny kihozta belőlünk a maximumot, a rövid távokon a 4 percet nem sokkal meghaladó kilométerek hatalmas fejlődésünkről tettek tanúbizonyságot. A szombati futások után este közös buli következett, ahol Péter Attila - melyik futó ne ismerné őt? - több órán keresztül megállás nélkül pörgött és szórakoztatott minket. Bár szombati nap, este után a vasárnapi félmaraton már kevésbé tűnt kellemesnek, a 14-15 km után bemerevedtek a lábaim, éreztem, hogy elfáradtam, de még így is kicsivel jobb időt sikerült futnom, mint a Nike Félmaratonon. A Mikulás idén nekem sajnos nem ajándékot hozott, hanem virgácsot, lesérülés formájában. A közel másfél év alatt mindennapjaim részévé vált a futás. Fájós lábbal, otthon a székben ülve nagyon nem találtam a helyemet. Olyan voltam mint egy kisgyermek, akinek elvették a játékát. Az egy hét szünet alatt felértékelődött a futás jelentősége. Örömteli, felszabadult érzés volt újra elmenni futni, még úgyis, hogy kicsit még mindig éreztem fájdalmat a lábaimban. A kitűzött éves cél már október végén teljesült, már több mint 2400 km-nél tartok. Bár a futás nem csapatsport, az elért eredmények nagyban köszönhetőek a motiváló környezetnek, edzőinknek (Földingné Nagy Judit és Földing Ottó) és persze a csapatnak, ahol az edzéseken minden futó megtalálhatja a neki megfelelő tempóban haladó társát! A következő évre kitűzött célok már versenyek közben megfogalmazódtak bennem. Több versenyen szeretnék rész venni, az elért eredményeken javítani, és cél még az Ultrabalaton is. Már neveztünk is egy csapattal! És ki tudja, ha minden jól megy, akkor 2011-ben akár még egy Maratonon is találkozhatunk! 2010. december 24. |
Szabó István
Kicsit több mint egy éve kezdődött... 2009. augusztusában úgy döntöttem, hogy leszokom a dohányzásról és kellett valami ami motivál, hogy ne szokjak vissza. 15 évvel azelőtt sportoltam utoljára, azóta nem nagyon mozogtam és felszedtem jó pár kiló felesleget is.
Mivel az első futócipőmet nem épp szakmai szempontok alapján választottam, nagyon megörültem mikor olvastam a Barátság Parkban a hirdetőtáblán, hogy májusban Győrbe jön a Nike cipőteszt busz, lehet cipőket próbálni futás közben is. Sokat gondolkodtam, hogy elmenjek-e, mert munka után kezdődött közvetlenül, de szerencsére elmentem, és jól döntöttem, ugyanis itt csatlakoztam Judit invitálására a győri Nike Futóklubhoz. Egy héttel később már ott is voltam a szombati futáson. Nagyon tetszett hangulat, szimpatikusak voltak a futótársak és örültem, hogy végre nem kell egyedül futnom. Innentől szinte minden futáson ott voltam. A közös futások tovább motiváltak, így a tempómat hamarosan 4:30-4:40 körülire tudtam levinni (vagy fel?).
Nem sokkal az UltraBalaton után volt az első - Judit által szervezett - 26 (27,2) kilométeres Győr-Lipót verseny. :) A táv komoly kihívás volt. Az addigi leghosszabb versenyem. Ráadásul sérülten indultam el. De muszáj volt ott lenni. Bár a végére kifáradtam és életemben először meg kellett állnom verseny közben (kb. 25-26. kilométernél sétáltam 1-2 percet, pedig addig nagyon jól ment), így is jó idővel teljesítettem a távot és nem bánkódtam sokáig. Inkább ösztönzött, hogy nem bírtam megállás nélkül a lefutni a távot.
Az edzéseknek köszönhetően az eredményeim egyre jobbak lettek. A 7 perc feletti tempótól kicsit több mint egy év alatt eljutottam a 4 percet megközelítő tempóig. Sőt, néha már 4 perc alatti tempót is sikerül 1-1 kilométer erejéig futnom. Szeptemberben a – télen még két órásra tervezett – Nike félmaratont egy hosszú sérülés után/közben 1:34 alatt lefutottam. A Spar Maratonon, szinte végig szakadó esőben, erős szélben, 2 óra 22 perc alatt futottam le a 30 km-t. Novemberben 3 részletben, bőven 3 órán belül teljesítettem Siófokon a maratoni távot, amiből a félmaratoni táv is 1:30-on belüli volt. Október-Novemberben havi több mint 400 km-t futottam. A Nike Futóklubok nikeplus-os versenyében harmadikak lettünk. Több mint 1300 kilométert futottam augusztus 19 és december 9 között a “verseny” keretében. És még sorolhatnám... 2011-ben szeretném lefutni a maratoni távot. Mivel azt gondolom nagy élmény lesz a táv teljesítése, a hangulata miatt a Spar maratonra időzítem a teljesítést. Már nagyon várom. :) Remélem ez csak az első maraton lesz és sok maratont futhatok még a továbbiakban is és sokáig futhatunk még együtt a futóbarátokkal. Hát én ezért futok... :) 2010. december 24. |