2010. július 24-én mindketten futottunk a Győr-Lipót futóversenyen teljes távot. A 18. kilométerkőnél került el Zsolti, és mondott valamit, amit én nem értettem, így a visszamosolygás jó és egyszerű válasznak tűnt. Zsolti előbb ért célba, így mikor célba értem, ő már frissítőket ivott és engem is megkínált, így kicsit beszélgettünk is, a végén pedig bemutatkoztunk egymásnak, aztán mindketten mentünk a saját utunkon. A futóverseny után az internet segítségével Zsolti megkeresett, és kávézás, teázás, vacsora, séták követték a megismerkedésünket.

Egy évvel később, 2012. július 22-én Zsolti és a futóbarátaink szintén a Győr-Lipót futóverseny rajtjához készültek, én barátnőmmel kerékpárral kísértük a futni induló barátokat. A 18. kilométerkőnél Zsolti megfordult, letérdelt és megkérte a kezemet, amit én nem is sejtettem. A célba már menyasszony és vőlegényként érkeztünk, Zsolti futva, én biciklivel és gyűrűvel a kezemen :-)

Reméljük, hogy még sokszor állunk rajthoz a futóversenyen így ünnepelve az eljegyzésünket!

Az esküvőnk 2012 szeptemberében volt Győrben.

_{2012. október 18.}

A történetem 2009. szeptember 6-án indult.

Egy ismerősöm meghívására elmentünk a párommal a budapesti félmaraton betétversenyére, a 3,5 km-es Ligetkörre.. Lihegés, fújtatás, sok belegyaloglás lett az eredménye, de ott, akkor megfogadtam, hogy jövőre ugyanitt találkozunk és én a félmaraton rajtjánál fogok állni és lefutom a távot!

Ekkor még közel 20 kiló súlyfeleslegem volt a mostani állapothoz képest. Egy ismerősöm javaslatára ekkor még nem kezdtem el futni. Teltek-múltak a hónapok, aztán 2010. április 8-án este elmentem fél órát kocogni, levezetni az aznapi feszültséget. Illetve megérezni, hogy milyen is ez. Tudtam, hogy ez lesz az én sportom! Két nappal később már át is vettem a legelső futócipőmet!

Aztán előkerült a gondolataim közül, amit 2009-ben megfogadtam: szeptemberben félmaraton. Nekem teljes siker! 2010. április elején még gyűlöltem futni. Szeptember 5-én 1 óra, 48 perc, 53 mp alatt teljesítettem a távot!

De ez nem volt elég!

Még augusztusban megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy csináljak valami nagyon nagy durranást. Legyen a következő évi cél az ironman! Futni már tudok, biciklizni régen is nagyon szerettem, de úszni még meg kell tanulnom. Októberben így bejelentkeztem Dr. Zakariás Gézához, segítsen a felkészülésben!

A félmaraton és az ironman közé áprilisra beterveztem a bécsi maratont. Sajnos ezt egy január végi sérülés miatt le kellett mondanom. Nagyon lelassultam és kockáztatni sem akartam. Inkább a józan kivárás, a türelem gyakorlását választottam.

Aztán teltek a hónapok, a hetek végül már csak a napok és elérkezett július 30. Ott álltam a gyékényesi tó partján. Annak a tónak a partján, amit még csak videón láttam. De videón már ezerszer. A Paradicsom meghódítása szólt Vangelistől, ami nem túlzás. Az ironman egy más világ. Ez egy soha véget nem érőnek tűnő, folyamatos harc Önmagammal! Megtalálni az egyensúlyt a megfelelő tempó és a testem tűrőképessége között!

Test, lélek, szellem, az egymást kiegészítő hármas. Ezek nélkül semmi nem működik jól az életben! Ahogy az ironmanen sem.

Kell a tested, ami ellent nem mondó, lojális szolgád.
Kell a lelked, ami átlendít a nehéz időszakokon.
Kell a szellemed, ami táplálja a kitartásod. Súgja, hogy menj, mert azzal, hogy feladod, semmi nem ér véget. Az ironman akkor ér véget, ha átszakítod a célszalagot!

A további céljaim?

Már most, 3 nappal a verseny után azon gondolkodom, hogyan tudnék mindhárom számban javulni jövő ilyenkorra. Aztán ott vannak a legendás versenyek. Ultrabalaton egyéniben, Sparthatlon, Hawaii Ironman. Annyi minden van még előttem és én még olyan fiatal vagyok. Ne várd, hogy ezt a kérdést megválaszoljam!

_{2011. augusztus 2.}

Futkározásom története

Az elmúlt évek (csak 10-éve futok) sok tapasztalatot, és kérdést is felvetettek számomra.
A legtöbb ember a futásnak még a gondolatától is irtózik. Ennek sok oka lehet. Egyik, ilyen félelem lehet, ha többet mozgok, hamarabb elkopok, vagy a túlzott erőltetés árthat a szívnek stb… 

Én azt gondolom (de nem biztos, hogy igaz) hogy a csontok, ízületek a mozgás, erősítés hatására nagyobb igénybevételre felkészülnek, így erősebbé válnak.
Még emlékszem arra az időre, (50-éves korom előtti) amikor 400 méter után meg kellett állnom, mert kifulladtam. Ez nem csak a futásra vonatkozott, hanem egyéb fizikai munkára is. Ma ilyen „öregen” (61) nem cserélnék egyetlen egy fiatallal se, és ezt a sportnak (futásnak) köszönhetem.
Azt az „áldozatot” (heti 60 km) amit hozok, többszörösen visszakapom azzal, hogy egészséges, és erős vagyok. Sok sikert is elértem, ami nyilvánvalóan megnöveli az önbizalmat. 

A sikeres sportolók aktív pályafutásáról sokat lehet hallani, de a szervezetük regenerálódásáról, az esetleges sérüléseikről, felgyógyulásukról nem igen írnak, pedig szükség lenne rá. Ha egy amatőr elkezd sportolni, a szervezete különböző fájdalmakkal „tiltakozik” ami nem biztos, hogy betegség.
Ezért javasolom a kezdőknek is, hogy csatlakozzanak hozzánk a heti közös futásokra, mert ott kaphatnak választ a kérdéseikre. (ha nem is futnak olyan gyorsan, mint a profik, mi akkor is örülünk Nekik) Én is sok tanácsot kaptam a többiektől, és már elmondhatom, hogy nekem is vannak tapasztalataim.

Most a téli időben, a sötétség miatt nem járok a szerdai futásokra (megtehetem világosban is), de alig várom, hogy újra mehessek, mert nekem jót tesz a többiekkel együtt futni.(Köszönet Földing Juditéknak!) 

Ebben az évben próbálom tartani az elmúlt évben elért eredményeim szintjét, és persze az egészségem megőrzését. Szeretném, ha egy profi futó itt is megosztaná a futással kapcsolatos tapasztalatait velünk és az olvasókkal.

_{2011. január 15.}

(Futó)történetem, avagy hogyan lettem a futás szerelmese...

Minden az 500 forintos tornacipővel kezdődött. Egy ilyen, a futásra egyébként tökéletesen alkalmatlan cipőben futottam le évről-évre (1997-2001) a cooper tesztet a középiskolában. Közelében sem voltam az előírt szintidőnek, a futások után viszont kivétel nélkül mindig a hányinger és a szédülés kerülgetett.

A középiskolai negatív élmények olyannyira dominánsak voltak számomra, hogy főiskolán fel is mentettem magamat a futás alól. Persze néha-néha elmentem haverokkal egy-két kilométert kocogni esténként. A kapucnis felsőben a rendőrök azonban előbb néztek minket betörőnek mintsem futónak...

Az egyetemet befejeztem, lett főállásom, a hétvégék is szabaddá váltak. Sokkal több lett a szabadidőm. Elkezdtünk teljesítménytúrákra járni barátokkal, de ezek nem jelentettek nem hogy napi, de heti szintű elfoglaltságot sem. Mindez kevésnek bizonyult a szabadidő lekötésére. Kisgyermek koromban mindig is csodáltam azokat a futókat akik a töltésünkön el tudtak futni az autópályáig. (kb. 2,5 km) 2009. tavaszától pár alkalommal az öcsémmel mi is kifutottunk otthonról. (kb. 4 km) Noha nem volt versenytempó és súlyfelesleggel sem küzdöttem / küzdök, a távot és a sebességet sem bírtam, menet közben többször a kifulladás határán voltam. Haza pedig már mindig gyalogoltunk. Párszor később azonban egyedül is futottam. Talán ez volt a dolgok kulcsa a jövőre nézve, hogy magamtól mentem. Úgy, ahogy én szerettem volna. Belülről jött a motiváció, nem volt meg a korábbi iskolai kényszer.

Szerencsére olvastam róla, illetve magam is elég hamar rájöttem, hogy a futáshoz a leges-legfontosabb egy jó futócipő. Kezdőként fogalmam sem volt, hogy mi lenne nekem az ideális. Kézenfekvő volt, hogy felkeressem Győr első és egyetlen futócipőboltját, ahol Földingné Nagy Judit maratoni országos csúcstartó az üzletvezető, aki férjével egyben a Nike Futóklub edzője is. Vásárláskor rögtön ajánlotta, hogy ha tehetem, jöjjek el a Futóklubba a közös futásra.

2009. július közepén egy hétfői napon vettem meg az első futócipőmet, szerdán már ott voltam a futóklubban. Az első futóklubos futáson a győri Püspökerdőben 30 fokos hőség, 90% feletti páratartalom, 6 perc/km környéki tempóval próbáltam a sorban hátul kocogóval tartani a tempót 6 km-en. Nem volt könnyű és kellemes.

Nem adtam fel. Úgy voltam az első közös edzés után, hogy ennél a következő edzés már csak jobb lehet. Ha nem is egyik pillanatról a másikra, de idővel így is lett. Hihetetlen motivációt jelentett, hogy már az első edzések egyikén - amikor még a mostanihoz képest meglehetősen lassan futottam - Judit ott futott mellettem és biztatott és azóta is biztat. A túrák és kirándulások miatt a futás hétvégeken többször háttérbe szorult, öt és fél hónap alatt 600 km környékét futottam le 2009-ben. Egy 5 kilométeres futóversenyen indultam decemberben.

Hamar rájöttem arra is, hogy előre kitűzött cél nélkül nincsen igazi motiváció. 2009. év végén a hip-hop futóblogon egy kommentben írta valaki, hogy 2010 km-t szeretne lefutni az elkövetkező évben. Ez adta az ötletet, hogy akkor én is. Ha nem is teljesíthetetlennek, de legalábbis meglehetősen keménynek tűnt a cél elérése. Munkahelyen kollégák is inkább csak hitetlenkedtek, mintsem hogy biztattak volna.

Az év első hónapjai igazán küzdelmesek voltak, a 8-10 kilométeres alkalmankénti futással a heti 40 km-ek elérése volt a cél. Ahogy azonban jött a tavasz, úgy a távok, így a heti megtett kilométerek száma is fokozatosan növekedett. Áprilisban egyik edzésen már futottam egy félmaratoninál is hosszabb távot, ebben a hónapban elértem a 240 km-t. Májusban is sikerült ugyanennyit lefutnom, úgy hogy körbetekertem a Fertő-tavat, részt vettem egy éjszakai túlélőtúrán és 5 alkalommal elmentem úszni is.

Június első hétvégéjén szikrázó napsütésben indultam életem első félmaratonján Győrben az Ipari Parkban. Sajnos kevés volt a frissítő pont, a távot sem éreztem magaménak és a meglehetősen monoton pályán 3 azonos kört kellett megtenni. Mindezek ellenére még így is 2 órán belül behúztam magamat a célba. Ez után a verseny után azonban olyannyira kimerültem, (illetve valószínűleg akkor jött ki a májusi túlterheltség) hogy közel egy hétig nem is futottam. Bár július hónapban sem volt számomra a futás domináns, az edzőnk által július végére szervezett Győr-Lipót futást én sem hagyhattam ki egy 7 km-es váltófutás erejéig, ahol 4:10 környéki kilométerátlag új perspektívákat nyitott a jövőre nézve.

Augusztus 20-ával indult a 112 napig tartó Nike Challenge a Futóklubok között, elkezdtek pörögni a kilométerek. Vasárnap délelőttönként míg sokan még bizonyára az ágyukban heverésztek, mi már a Tényői dombokon futottuk a heti hosszút. A hatékony (közös) edzéseknek köszönhetően a Nike Félmaratont kellemes időben, számomra kényelmes tempóban 1:42:43 alatt teljesítettem.

Októberben volt Győrben egy 3,5 km-es verseny, (igazából csak 3,2 km) ahol 13 percen belül sikerült célba érnem. Továbbra is motivált a futóklubok közötti Nike Challenge. Számunkra nem volt akadály, futottunk sötétben, esőben is, heti kétszer-háromszor együtt, a másik két-három edzést ki-ki maga egyedül. A novemberi Balaton Maraton is rohamosan közeledett, vasárnaponként többször edzettünk Tényőn. Október rekord hónap lett a maga 345 kilométerével.

A versenyek hangulata a több napos rendezvényeken jön át igazán. Az első ilyen nekem a Balaton Maraton volt. Hatalmas élmény volt és még az időjárás is kegyeibe fogadott minket. Szombat délelőtt az 1/6 Maraton, délután az 1/3 Maraton. A verseny kihozta belőlünk a maximumot, a rövid távokon a 4 percet nem sokkal meghaladó kilométerek hatalmas fejlődésünkről tettek tanúbizonyságot. A szombati futások után este közös buli következett, ahol Péter Attila - melyik futó ne ismerné őt? - több órán keresztül megállás nélkül pörgött és szórakoztatott minket. Bár szombati nap, este után a vasárnapi félmaraton már kevésbé tűnt kellemesnek, a 14-15 km után bemerevedtek a lábaim, éreztem, hogy elfáradtam, de még így is kicsivel jobb időt sikerült futnom, mint a Nike Félmaratonon.A versenyt követő héten be is köszöntött a tél. A hideg engem önmagában nem akadályoz abban, hogy elmenjek futni. Sokkal komfortosabban érzem magam 0 fok körüli hőmérsékletben, mint 25-30 fok körüliben. A légzés a hidegben lehet ugyan sokak számára kritikus (bár én futás közben még nem fáztam meg), mindenkit csak biztatni tudok, hogy azért ne tegye mélyre el télen a futócipőit, ha nem is olyan gyakorisággal mint más évszakokban, de időjárásnak megfelelően, rétegesen öltözködve kocogjon egy-kétszer jólesően!

A Mikulás idén nekem sajnos nem ajándékot hozott, hanem virgácsot, lesérülés formájában. A közel másfél év alatt mindennapjaim részévé vált a futás. Fájós lábbal, otthon a székben ülve nagyon nem találtam a helyemet. Olyan voltam mint egy kisgyermek, akinek elvették a játékát. Az egy hét szünet alatt felértékelődött a futás jelentősége. Örömteli, felszabadult érzés volt újra elmenni futni, még úgyis, hogy kicsit még mindig éreztem fájdalmat a lábaimban.

A kitűzött éves cél már október végén teljesült, már több mint 2400 km-nél tartok. Bár a futás nem csapatsport, az elért eredmények nagyban köszönhetőek a motiváló környezetnek, edzőinknek (Földingné Nagy Judit és Földing Ottó) és persze a csapatnak, ahol az edzéseken minden futó megtalálhatja a neki megfelelő tempóban haladó társát!

A következő évre kitűzött célok már versenyek közben megfogalmazódtak bennem. Több versenyen szeretnék rész venni, az elért eredményeken javítani, és cél még az Ultrabalaton is. Már neveztünk is egy csapattal! És ki tudja, ha minden jól megy, akkor 2011-ben akár még egy Maratonon is találkozhatunk!

_{2010. december 24.}

Kicsit több mint egy éve kezdődött... 2009. augusztusában úgy döntöttem, hogy leszokom a dohányzásról és kellett valami ami motivál, hogy ne szokjak vissza. 15 évvel azelőtt sportoltam utoljára, azóta nem nagyon mozogtam és felszedtem jó pár kiló felesleget is.

Elhatároztam, hogy futni fogok, mert úgy emlékeztem, hogy az régen viszonylag jól ment (utólag már tudom, hogy az messze volt a futástól). Augusztus elején elindultam az első 2 km-es futásomra. Az első alkalommal épphogy hazaértem. Szúrt az oldalam, lihegtem és nagyon elfáradtam de nem adtam fel. Pár nap múlva még egyszer futottam 2 km-t, majd 4 km-t Szabadhegy útjain. Ha már futok, felmerült, hogy jó lenne a súlyfeleslegemtől is megszabadulni. Utánaolvastam a fogyáshoz szükséges körülményeknek. Beszereztem egy pulzusmérőt, kaptam egy Nike futócipőt (akkor még külső és kényelem alapján választva) és pár héttel később már a Püspökerdőben futottam a 6 km-es kört, amit régen futottunk az edzéseken bemelegítésnek. Eleinte 45 percig tartott míg 140-es pulzussal körbeértem. Egy idő után picivel ment volna gyorsabban is, de a pulzusmérő nem engedte. Akkoriban még mindenki megelőzött. Még a leglassabb kocogók is :) Nehéz volt ez az időszak, de a cél érdekében ki kellett tartani. A lassú futásoknak aztán szép lassan meg lett az eredménye. Hétről-hétre mentek lefelé a kilók. Miután már nem volt muszáj a 130-140-es pulzus tartása elkezdtem a sebességre is figyelni és szép lassan, január-februárra elértem az 5 perc körüli tempót és a 15 kilométeres távokat. Ekkor már az motivált, hogy minél jobb idővel fussam le a szokott útvonalat. Addigra már két helyi versenyen is részt vettem (Arrabona Run és Karácsonyi Rohanás) és nagyon megtetszett a versenyek hangulata, a teljesítés után érzett elégedettség, így áprilisban már a Vivicittán futottam mindhárom távot, azaz összesen 22 km-t, 4:45-ös átlagtempóval. Fantasztikus érzés volt először több ezer emberrel együtt futni.

Mivel az első futócipőmet nem épp szakmai szempontok alapján választottam, nagyon megörültem mikor olvastam a Barátság Parkban a hirdetőtáblán, hogy májusban Győrbe jön a Nike cipőteszt busz, lehet cipőket próbálni futás közben is. Sokat gondolkodtam, hogy elmenjek-e, mert munka után kezdődött közvetlenül, de szerencsére elmentem, és jól döntöttem, ugyanis itt csatlakoztam Judit invitálására a győri Nike Futóklubhoz. Egy héttel később már ott is voltam a szombati futáson. Nagyon tetszett hangulat, szimpatikusak voltak a futótársak és örültem, hogy végre nem kell egyedül futnom. Innentől szinte minden futáson ott voltam. A közös futások tovább motiváltak, így a tempómat hamarosan 4:30-4:40 körülire tudtam levinni (vagy fel?).

Még csak 1-2 hónapja jártam a közös futásokra amikor egy kis gondolkodás után csatlakoztam a futóklub UltraBalatonos csapatához. Életem addigi legnagyobb élménye volt a verseny. Nagyon örülök, hogy nem hagytam ki a lehetőséget. A hangulat elmesélhetetlen, a táj gyönyörű volt és még nagyon jó időket is futottunk. Felejthetetlen élmény volt. Nagyon nagy dolog volt két nap alatt közel 44 km-t lefutni. Hihetetlen volt kimondani, hogy körbefutottuk a Balatont. Ezt a mai napig is nehéz elhinni. Természetesen első közt neveztünk be a 2011-es versenyre is.

Nem sokkal az UltraBalaton után volt az első - Judit által szervezett - 26 (27,2) kilométeres Győr-Lipót verseny. :) A táv komoly kihívás volt. Az addigi leghosszabb versenyem. Ráadásul sérülten indultam el. De muszáj volt ott lenni. Bár a végére kifáradtam és életemben először meg kellett állnom verseny közben (kb. 25-26. kilométernél sétáltam 1-2 percet, pedig addig nagyon jól ment), így is jó idővel teljesítettem a távot és nem bánkódtam sokáig. Inkább ösztönzött, hogy nem bírtam megállás nélkül a lefutni a távot.
Bár az időjárás nem volt hozzánk kegyes, a nyári időpont ellenére szokatlanul rossz idő volt, erős (természetesen szembe)szél fújt, mégis nagyon jó hangulatú verseny lett belőle, a profi szervezésnek és Lipóti élményfürdőbe lévő célnak köszönhetően. Jó volt, hogy nem kellett verseny után hazarohanni. Lehetett egy kicsit lazítani, beszélgetni, szórakozni. Gulyásoztunk, áztattuk magunkat a termálvízben, szaunáztunk és csúszdáztunk a kihalt strandon, a kabátban didergő személyzet nagy örömére. :) Felejthetetlen verseny volt ez is. Már várom a következőt.

Azóta is több versenyen vettünk részt a futóklubos futótársakkal. Mindegyik nagyon jó volt, sok szép emléket gyűjtöttem. Ezek az emlékek segítenek amikor kicsit nehezen megy az edzés, vagy nincs kedvem elindulni a sötétben és hidegben egy-egy magányos futásra. A versenyek mellett a futóklubos közös futások és a tényői extra edzések is nagy élményeket tudnak adni. Fantasztikus érzés Judittal együtt futni. Látni, hogy milyen könnyedén fut mikor én már küzdök a tempóért. Büszke vagyok rá, hogy ilyen társaságban futhatok. :) Nagyon tisztelem, becsülöm és csodálom Judit teljesítményét.

Az edzéseknek köszönhetően az eredményeim egyre jobbak lettek. A 7 perc feletti tempótól kicsit több mint egy év alatt eljutottam a 4 percet megközelítő tempóig. Sőt, néha már 4 perc alatti tempót is sikerül 1-1 kilométer erejéig futnom. Szeptemberben a – télen még két órásra tervezett – Nike félmaratont egy hosszú sérülés után/közben 1:34 alatt lefutottam. A Spar Maratonon, szinte végig szakadó esőben, erős szélben, 2 óra 22 perc alatt futottam le a 30 km-t. Novemberben 3 részletben, bőven 3 órán belül teljesítettem Siófokon a maratoni távot, amiből a félmaratoni táv is 1:30-on belüli volt. Október-Novemberben havi több mint 400 km-t futottam. A Nike Futóklubok nikeplus-os versenyében harmadikak lettünk. Több mint 1300 kilométert futottam augusztus 19 és december 9 között a “verseny” keretében. És még sorolhatnám...

Büszke vagyok az eredményeimre és büszke vagyok rá, hogy Judittal, Ottóval futhatok. Hálás vagyok nekik a jó tanácsokért, a biztatásért és a közös futásokért. Nagyon sokat köszönhetek a futótársaknak is, Csákány Krisztinek, Döbrösi Balázsnak, Erdélyi Attilának és a többieknek, hogy a felkészülésekben segítettek, az edzéseken és a versenyeken együtt futottunk és motivációt tudtunk egymásnak nyújtani. Remélem még nagyon sokáig tudunk együtt futni és egyre jobb eredményeket elérni, hiszen az eddigieket is nekik köszönhetem. Természetesen ilyen élmények mellett eszemben sem volt visszaszokni a dohányzásra, a 15 kiló súlyfeleslegtől is sikerült megszabadulnom és azóta is tartom a súlyom. :)

2011-ben szeretném lefutni a maratoni távot. Mivel azt gondolom nagy élmény lesz a táv teljesítése, a hangulata miatt a Spar maratonra időzítem a teljesítést. Már nagyon várom. :) Remélem ez csak az első maraton lesz és sok maratont futhatok még a továbbiakban is és sokáig futhatunk még együtt a futóbarátokkal.

Hát én ezért futok... :)

_{2010. december 24.}