2010. július 24-én mindketten futottunk a Gyõr-Lipót futóversenyen teljes távot. A 18. kilométerkõnél került el Zsolti, és mondott valamit, amit én nem értettem, így a visszamosolygás jó és egyszerû válasznak tûnt. Zsolti elõbb ért célba, így mikor célba értem, õ már frissítõket ivott és engem is megkínált, így kicsit beszélgettünk is, a végén pedig bemutatkoztunk egymásnak, aztán mindketten mentünk a saját utunkon. A futóverseny után az internet segítségével Zsolti megkeresett, és kávézás, teázás, vacsora, séták követték a megismerkedésünket.

Egy évvel késõbb, 2012. július 22-én Zsolti és a futóbarátaink szintén a Gyõr-Lipót futóverseny rajtjához készültek, én barátnõmmel kerékpárral kísértük a futni induló barátokat. A 18. kilométerkõnél Zsolti megfordult, letérdelt és megkérte a kezemet, amit én nem is sejtettem. A célba már menyasszony és võlegényként érkeztünk, Zsolti futva, én biciklivel és gyûrûvel a kezemen :-)

Reméljük, hogy még sokszor állunk rajthoz a futóversenyen így ünnepelve az eljegyzésünket!

Az esküvõnk 2012 szeptemberében volt Gyõrben.

_{2012. október 18.}

A történetem 2009. szeptember 6-án indult.

Egy ismerõsöm meghívására elmentünk a párommal a budapesti félmaraton betétversenyére, a 3,5 km-es Ligetkörre.. Lihegés, fújtatás, sok belegyaloglás lett az eredménye, de ott, akkor megfogadtam, hogy jövõre ugyanitt találkozunk és én a félmaraton rajtjánál fogok állni és lefutom a távot!

Ekkor még közel 20 kiló súlyfeleslegem volt a mostani állapothoz képest. Egy ismerõsöm javaslatára ekkor még nem kezdtem el futni. Teltek-múltak a hónapok, aztán 2010. április 8-án este elmentem fél órát kocogni, levezetni az aznapi feszültséget. Illetve megérezni, hogy milyen is ez. Tudtam, hogy ez lesz az én sportom! Két nappal késõbb már át is vettem a legelsõ futócipõmet!

Aztán elõkerült a gondolataim közül, amit 2009-ben megfogadtam: szeptemberben félmaraton. Nekem teljes siker! 2010. április elején még gyûlöltem futni. Szeptember 5-én 1 óra, 48 perc, 53 mp alatt teljesítettem a távot!

De ez nem volt elég!

Még augusztusban megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy csináljak valami nagyon nagy durranást. Legyen a következõ évi cél az ironman! Futni már tudok, biciklizni régen is nagyon szerettem, de úszni még meg kell tanulnom. Októberben így bejelentkeztem Dr. Zakariás Gézához, segítsen a felkészülésben!

A félmaraton és az ironman közé áprilisra beterveztem a bécsi maratont. Sajnos ezt egy január végi sérülés miatt le kellett mondanom. Nagyon lelassultam és kockáztatni sem akartam. Inkább a józan kivárás, a türelem gyakorlását választottam.

Aztán teltek a hónapok, a hetek végül már csak a napok és elérkezett július 30. Ott álltam a gyékényesi tó partján. Annak a tónak a partján, amit még csak videón láttam. De videón már ezerszer. A Paradicsom meghódítása szólt Vangelistõl, ami nem túlzás. Az ironman egy más világ. Ez egy soha véget nem érõnek tûnõ, folyamatos harc Önmagammal! Megtalálni az egyensúlyt a megfelelõ tempó és a testem tûrõképessége között!

Test, lélek, szellem, az egymást kiegészítõ hármas. Ezek nélkül semmi nem mûködik jól az életben! Ahogy az ironmanen sem.

Kell a tested, ami ellent nem mondó, lojális szolgád.
Kell a lelked, ami átlendít a nehéz idõszakokon.
Kell a szellemed, ami táplálja a kitartásod. Súgja, hogy menj, mert azzal, hogy feladod, semmi nem ér véget. Az ironman akkor ér véget, ha átszakítod a célszalagot!

A további céljaim?

Már most, 3 nappal a verseny után azon gondolkodom, hogyan tudnék mindhárom számban javulni jövõ ilyenkorra. Aztán ott vannak a legendás versenyek. Ultrabalaton egyéniben, Sparthatlon, Hawaii Ironman. Annyi minden van még elõttem és én még olyan fiatal vagyok. Ne várd, hogy ezt a kérdést megválaszoljam!

_{2011. augusztus 2.}

Futkározásom története

Az elmúlt évek (csak 10-éve futok) sok tapasztalatot, és kérdést is felvetettek számomra.
A legtöbb ember a futásnak még a gondolatától is irtózik. Ennek sok oka lehet. Egyik, ilyen félelem lehet, ha többet mozgok, hamarabb elkopok, vagy a túlzott erõltetés árthat a szívnek stb… 

Én azt gondolom (de nem biztos, hogy igaz) hogy a csontok, ízületek a mozgás, erõsítés hatására nagyobb igénybevételre felkészülnek, így erõsebbé válnak.
Még emlékszem arra az idõre, (50-éves korom elõtti) amikor 400 méter után meg kellett állnom, mert kifulladtam. Ez nem csak a futásra vonatkozott, hanem egyéb fizikai munkára is. Ma ilyen „öregen” (61) nem cserélnék egyetlen egy fiatallal se, és ezt a sportnak (futásnak) köszönhetem.
Azt az „áldozatot” (heti 60 km) amit hozok, többszörösen visszakapom azzal, hogy egészséges, és erõs vagyok. Sok sikert is elértem, ami nyilvánvalóan megnöveli az önbizalmat. 

A sikeres sportolók aktív pályafutásáról sokat lehet hallani, de a szervezetük regenerálódásáról, az esetleges sérüléseikrõl, felgyógyulásukról nem igen írnak, pedig szükség lenne rá. Ha egy amatõr elkezd sportolni, a szervezete különbözõ fájdalmakkal „tiltakozik” ami nem biztos, hogy betegség.
Ezért javasolom a kezdõknek is, hogy csatlakozzanak hozzánk a heti közös futásokra, mert ott kaphatnak választ a kérdéseikre. (ha nem is futnak olyan gyorsan, mint a profik, mi akkor is örülünk Nekik) Én is sok tanácsot kaptam a többiektõl, és már elmondhatom, hogy nekem is vannak tapasztalataim.

Most a téli idõben, a sötétség miatt nem járok a szerdai futásokra (megtehetem világosban is), de alig várom, hogy újra mehessek, mert nekem jót tesz a többiekkel együtt futni.(Köszönet Földing Juditéknak!) 

Ebben az évben próbálom tartani az elmúlt évben elért eredményeim szintjét, és persze az egészségem megõrzését. Szeretném, ha egy profi futó itt is megosztaná a futással kapcsolatos tapasztalatait velünk és az olvasókkal.

_{2011. január 15.}

(Futó)történetem, avagy hogyan lettem a futás szerelmese...

Minden az 500 forintos tornacipõvel kezdõdött. Egy ilyen, a futásra egyébként tökéletesen alkalmatlan cipõben futottam le évrõl-évre (1997-2001) a cooper tesztet a középiskolában. Közelében sem voltam az elõírt szintidõnek, a futások után viszont kivétel nélkül mindig a hányinger és a szédülés kerülgetett.

A középiskolai negatív élmények olyannyira dominánsak voltak számomra, hogy fõiskolán fel is mentettem magamat a futás alól. Persze néha-néha elmentem haverokkal egy-két kilométert kocogni esténként. A kapucnis felsõben a rendõrök azonban elõbb néztek minket betörõnek mintsem futónak...

Az egyetemet befejeztem, lett fõállásom, a hétvégék is szabaddá váltak. Sokkal több lett a szabadidõm. Elkezdtünk teljesítménytúrákra járni barátokkal, de ezek nem jelentettek nem hogy napi, de heti szintû elfoglaltságot sem. Mindez kevésnek bizonyult a szabadidõ lekötésére. Kisgyermek koromban mindig is csodáltam azokat a futókat akik a töltésünkön el tudtak futni az autópályáig. (kb. 2,5 km) 2009. tavaszától pár alkalommal az öcsémmel mi is kifutottunk otthonról. (kb. 4 km) Noha nem volt versenytempó és súlyfelesleggel sem küzdöttem / küzdök, a távot és a sebességet sem bírtam, menet közben többször a kifulladás határán voltam. Haza pedig már mindig gyalogoltunk. Párszor késõbb azonban egyedül is futottam. Talán ez volt a dolgok kulcsa a jövõre nézve, hogy magamtól mentem. Úgy, ahogy én szerettem volna. Belülrõl jött a motiváció, nem volt meg a korábbi iskolai kényszer.

Szerencsére olvastam róla, illetve magam is elég hamar rájöttem, hogy a futáshoz a leges-legfontosabb egy jó futócipõ. Kezdõként fogalmam sem volt, hogy mi lenne nekem az ideális. Kézenfekvõ volt, hogy felkeressem Gyõr elsõ és egyetlen futócipõboltját, ahol Földingné Nagy Judit maratoni országos csúcstartó az üzletvezetõ, aki férjével egyben a Nike Futóklub edzõje is. Vásárláskor rögtön ajánlotta, hogy ha tehetem, jöjjek el a Futóklubba a közös futásra.

2009. július közepén egy hétfõi napon vettem meg az elsõ futócipõmet, szerdán már ott voltam a futóklubban. Az elsõ futóklubos futáson a gyõri Püspökerdõben 30 fokos hõség, 90% feletti páratartalom, 6 perc/km környéki tempóval próbáltam a sorban hátul kocogóval tartani a tempót 6 km-en. Nem volt könnyû és kellemes.

Nem adtam fel. Úgy voltam az elsõ közös edzés után, hogy ennél a következõ edzés már csak jobb lehet. Ha nem is egyik pillanatról a másikra, de idõvel így is lett. Hihetetlen motivációt jelentett, hogy már az elsõ edzések egyikén - amikor még a mostanihoz képest meglehetõsen lassan futottam - Judit ott futott mellettem és biztatott és azóta is biztat. A túrák és kirándulások miatt a futás hétvégeken többször háttérbe szorult, öt és fél hónap alatt 600 km környékét futottam le 2009-ben. Egy 5 kilométeres futóversenyen indultam decemberben.

Hamar rájöttem arra is, hogy elõre kitûzött cél nélkül nincsen igazi motiváció. 2009. év végén a hip-hop futóblogon egy kommentben írta valaki, hogy 2010 km-t szeretne lefutni az elkövetkezõ évben. Ez adta az ötletet, hogy akkor én is. Ha nem is teljesíthetetlennek, de legalábbis meglehetõsen keménynek tûnt a cél elérése. Munkahelyen kollégák is inkább csak hitetlenkedtek, mintsem hogy biztattak volna.

Az év elsõ hónapjai igazán küzdelmesek voltak, a 8-10 kilométeres alkalmankénti futással a heti 40 km-ek elérése volt a cél. Ahogy azonban jött a tavasz, úgy a távok, így a heti megtett kilométerek száma is fokozatosan növekedett. Áprilisban egyik edzésen már futottam egy félmaratoninál is hosszabb távot, ebben a hónapban elértem a 240 km-t. Májusban is sikerült ugyanennyit lefutnom, úgy hogy körbetekertem a Fertõ-tavat, részt vettem egy éjszakai túlélõtúrán és 5 alkalommal elmentem úszni is.

Június elsõ hétvégéjén szikrázó napsütésben indultam életem elsõ félmaratonján Gyõrben az Ipari Parkban. Sajnos kevés volt a frissítõ pont, a távot sem éreztem magaménak és a meglehetõsen monoton pályán 3 azonos kört kellett megtenni. Mindezek ellenére még így is 2 órán belül behúztam magamat a célba. Ez után a verseny után azonban olyannyira kimerültem, (illetve valószínûleg akkor jött ki a májusi túlterheltség) hogy közel egy hétig nem is futottam. Bár július hónapban sem volt számomra a futás domináns, az edzõnk által július végére szervezett Gyõr-Lipót futást én sem hagyhattam ki egy 7 km-es váltófutás erejéig, ahol 4:10 környéki kilométerátlag új perspektívákat nyitott a jövõre nézve.

Augusztus 20-ával indult a 112 napig tartó Nike Challenge a Futóklubok között, elkezdtek pörögni a kilométerek. Vasárnap délelõttönként míg sokan még bizonyára az ágyukban heverésztek, mi már a Tényõi dombokon futottuk a heti hosszút. A hatékony (közös) edzéseknek köszönhetõen a Nike Félmaratont kellemes idõben, számomra kényelmes tempóban 1:42:43 alatt teljesítettem.

Októberben volt Gyõrben egy 3,5 km-es verseny, (igazából csak 3,2 km) ahol 13 percen belül sikerült célba érnem. Továbbra is motivált a futóklubok közötti Nike Challenge. Számunkra nem volt akadály, futottunk sötétben, esõben is, heti kétszer-háromszor együtt, a másik két-három edzést ki-ki maga egyedül. A novemberi Balaton Maraton is rohamosan közeledett, vasárnaponként többször edzettünk Tényõn. Október rekord hónap lett a maga 345 kilométerével.

A versenyek hangulata a több napos rendezvényeken jön át igazán. Az elsõ ilyen nekem a Balaton Maraton volt. Hatalmas élmény volt és még az idõjárás is kegyeibe fogadott minket. Szombat délelõtt az 1/6 Maraton, délután az 1/3 Maraton. A verseny kihozta belõlünk a maximumot, a rövid távokon a 4 percet nem sokkal meghaladó kilométerek hatalmas fejlõdésünkrõl tettek tanúbizonyságot. A szombati futások után este közös buli következett, ahol Péter Attila - melyik futó ne ismerné õt? - több órán keresztül megállás nélkül pörgött és szórakoztatott minket. Bár szombati nap, este után a vasárnapi félmaraton már kevésbé tûnt kellemesnek, a 14-15 km után bemerevedtek a lábaim, éreztem, hogy elfáradtam, de még így is kicsivel jobb idõt sikerült futnom, mint a Nike Félmaratonon.A versenyt követõ héten be is köszöntött a tél. A hideg engem önmagában nem akadályoz abban, hogy elmenjek futni. Sokkal komfortosabban érzem magam 0 fok körüli hõmérsékletben, mint 25-30 fok körüliben. A légzés a hidegben lehet ugyan sokak számára kritikus (bár én futás közben még nem fáztam meg), mindenkit csak biztatni tudok, hogy azért ne tegye mélyre el télen a futócipõit, ha nem is olyan gyakorisággal mint más évszakokban, de idõjárásnak megfelelõen, rétegesen öltözködve kocogjon egy-kétszer jólesõen!

A Mikulás idén nekem sajnos nem ajándékot hozott, hanem virgácsot, lesérülés formájában. A közel másfél év alatt mindennapjaim részévé vált a futás. Fájós lábbal, otthon a székben ülve nagyon nem találtam a helyemet. Olyan voltam mint egy kisgyermek, akinek elvették a játékát. Az egy hét szünet alatt felértékelõdött a futás jelentõsége. Örömteli, felszabadult érzés volt újra elmenni futni, még úgyis, hogy kicsit még mindig éreztem fájdalmat a lábaimban.

A kitûzött éves cél már október végén teljesült, már több mint 2400 km-nél tartok. Bár a futás nem csapatsport, az elért eredmények nagyban köszönhetõek a motiváló környezetnek, edzõinknek (Földingné Nagy Judit és Földing Ottó) és persze a csapatnak, ahol az edzéseken minden futó megtalálhatja a neki megfelelõ tempóban haladó társát!

A következõ évre kitûzött célok már versenyek közben megfogalmazódtak bennem. Több versenyen szeretnék rész venni, az elért eredményeken javítani, és cél még az Ultrabalaton is. Már neveztünk is egy csapattal! És ki tudja, ha minden jól megy, akkor 2011-ben akár még egy Maratonon is találkozhatunk!

_{2010. december 24.}

Kicsit több mint egy éve kezdõdött... 2009. augusztusában úgy döntöttem, hogy leszokom a dohányzásról és kellett valami ami motivál, hogy ne szokjak vissza. 15 évvel azelõtt sportoltam utoljára, azóta nem nagyon mozogtam és felszedtem jó pár kiló felesleget is.

Elhatároztam, hogy futni fogok, mert úgy emlékeztem, hogy az régen viszonylag jól ment (utólag már tudom, hogy az messze volt a futástól). Augusztus elején elindultam az elsõ 2 km-es futásomra. Az elsõ alkalommal épphogy hazaértem. Szúrt az oldalam, lihegtem és nagyon elfáradtam de nem adtam fel. Pár nap múlva még egyszer futottam 2 km-t, majd 4 km-t Szabadhegy útjain. Ha már futok, felmerült, hogy jó lenne a súlyfeleslegemtõl is megszabadulni. Utánaolvastam a fogyáshoz szükséges körülményeknek. Beszereztem egy pulzusmérõt, kaptam egy Nike futócipõt (akkor még külsõ és kényelem alapján választva) és pár héttel késõbb már a Püspökerdõben futottam a 6 km-es kört, amit régen futottunk az edzéseken bemelegítésnek. Eleinte 45 percig tartott míg 140-es pulzussal körbeértem. Egy idõ után picivel ment volna gyorsabban is, de a pulzusmérõ nem engedte. Akkoriban még mindenki megelõzött. Még a leglassabb kocogók is :) Nehéz volt ez az idõszak, de a cél érdekében ki kellett tartani. A lassú futásoknak aztán szép lassan meg lett az eredménye. Hétrõl-hétre mentek lefelé a kilók. Miután már nem volt muszáj a 130-140-es pulzus tartása elkezdtem a sebességre is figyelni és szép lassan, január-februárra elértem az 5 perc körüli tempót és a 15 kilométeres távokat. Ekkor már az motivált, hogy minél jobb idõvel fussam le a szokott útvonalat. Addigra már két helyi versenyen is részt vettem (Arrabona Run és Karácsonyi Rohanás) és nagyon megtetszett a versenyek hangulata, a teljesítés után érzett elégedettség, így áprilisban már a Vivicittán futottam mindhárom távot, azaz összesen 22 km-t, 4:45-ös átlagtempóval. Fantasztikus érzés volt elõször több ezer emberrel együtt futni.

Mivel az elsõ futócipõmet nem épp szakmai szempontok alapján választottam, nagyon megörültem mikor olvastam a Barátság Parkban a hirdetõtáblán, hogy májusban Gyõrbe jön a Nike cipõteszt busz, lehet cipõket próbálni futás közben is. Sokat gondolkodtam, hogy elmenjek-e, mert munka után kezdõdött közvetlenül, de szerencsére elmentem, és jól döntöttem, ugyanis itt csatlakoztam Judit invitálására a gyõri Nike Futóklubhoz. Egy héttel késõbb már ott is voltam a szombati futáson. Nagyon tetszett hangulat, szimpatikusak voltak a futótársak és örültem, hogy végre nem kell egyedül futnom. Innentõl szinte minden futáson ott voltam. A közös futások tovább motiváltak, így a tempómat hamarosan 4:30-4:40 körülire tudtam levinni (vagy fel?).

Még csak 1-2 hónapja jártam a közös futásokra amikor egy kis gondolkodás után csatlakoztam a futóklub UltraBalatonos csapatához. Életem addigi legnagyobb élménye volt a verseny. Nagyon örülök, hogy nem hagytam ki a lehetõséget. A hangulat elmesélhetetlen, a táj gyönyörû volt és még nagyon jó idõket is futottunk. Felejthetetlen élmény volt. Nagyon nagy dolog volt két nap alatt közel 44 km-t lefutni. Hihetetlen volt kimondani, hogy körbefutottuk a Balatont. Ezt a mai napig is nehéz elhinni. Természetesen elsõ közt neveztünk be a 2011-es versenyre is.

Nem sokkal az UltraBalaton után volt az elsõ - Judit által szervezett - 26 (27,2) kilométeres Gyõr-Lipót verseny. :) A táv komoly kihívás volt. Az addigi leghosszabb versenyem. Ráadásul sérülten indultam el. De muszáj volt ott lenni. Bár a végére kifáradtam és életemben elõször meg kellett állnom verseny közben (kb. 25-26. kilométernél sétáltam 1-2 percet, pedig addig nagyon jól ment), így is jó idõvel teljesítettem a távot és nem bánkódtam sokáig. Inkább ösztönzött, hogy nem bírtam megállás nélkül a lefutni a távot.
Bár az idõjárás nem volt hozzánk kegyes, a nyári idõpont ellenére szokatlanul rossz idõ volt, erõs (természetesen szembe)szél fújt, mégis nagyon jó hangulatú verseny lett belõle, a profi szervezésnek és Lipóti élményfürdõbe lévõ célnak köszönhetõen. Jó volt, hogy nem kellett verseny után hazarohanni. Lehetett egy kicsit lazítani, beszélgetni, szórakozni. Gulyásoztunk, áztattuk magunkat a termálvízben, szaunáztunk és csúszdáztunk a kihalt strandon, a kabátban didergõ személyzet nagy örömére. :) Felejthetetlen verseny volt ez is. Már várom a következõt.

Azóta is több versenyen vettünk részt a futóklubos futótársakkal. Mindegyik nagyon jó volt, sok szép emléket gyûjtöttem. Ezek az emlékek segítenek amikor kicsit nehezen megy az edzés, vagy nincs kedvem elindulni a sötétben és hidegben egy-egy magányos futásra. A versenyek mellett a futóklubos közös futások és a tényõi extra edzések is nagy élményeket tudnak adni. Fantasztikus érzés Judittal együtt futni. Látni, hogy milyen könnyedén fut mikor én már küzdök a tempóért. Büszke vagyok rá, hogy ilyen társaságban futhatok. :) Nagyon tisztelem, becsülöm és csodálom Judit teljesítményét.

Az edzéseknek köszönhetõen az eredményeim egyre jobbak lettek. A 7 perc feletti tempótól kicsit több mint egy év alatt eljutottam a 4 percet megközelítõ tempóig. Sõt, néha már 4 perc alatti tempót is sikerül 1-1 kilométer erejéig futnom. Szeptemberben a – télen még két órásra tervezett – Nike félmaratont egy hosszú sérülés után/közben 1:34 alatt lefutottam. A Spar Maratonon, szinte végig szakadó esõben, erõs szélben, 2 óra 22 perc alatt futottam le a 30 km-t. Novemberben 3 részletben, bõven 3 órán belül teljesítettem Siófokon a maratoni távot, amibõl a félmaratoni táv is 1:30-on belüli volt. Október-Novemberben havi több mint 400 km-t futottam. A Nike Futóklubok nikeplus-os versenyében harmadikak lettünk. Több mint 1300 kilométert futottam augusztus 19 és december 9 között a “verseny” keretében. És még sorolhatnám...

Büszke vagyok az eredményeimre és büszke vagyok rá, hogy Judittal, Ottóval futhatok. Hálás vagyok nekik a jó tanácsokért, a biztatásért és a közös futásokért. Nagyon sokat köszönhetek a futótársaknak is, Csákány Krisztinek, Döbrösi Balázsnak, Erdélyi Attilának és a többieknek, hogy a felkészülésekben segítettek, az edzéseken és a versenyeken együtt futottunk és motivációt tudtunk egymásnak nyújtani. Remélem még nagyon sokáig tudunk együtt futni és egyre jobb eredményeket elérni, hiszen az eddigieket is nekik köszönhetem. Természetesen ilyen élmények mellett eszemben sem volt visszaszokni a dohányzásra, a 15 kiló súlyfeleslegtõl is sikerült megszabadulnom és azóta is tartom a súlyom. :)

2011-ben szeretném lefutni a maratoni távot. Mivel azt gondolom nagy élmény lesz a táv teljesítése, a hangulata miatt a Spar maratonra idõzítem a teljesítést. Már nagyon várom. :) Remélem ez csak az elsõ maraton lesz és sok maratont futhatok még a továbbiakban is és sokáig futhatunk még együtt a futóbarátokkal.

Hát én ezért futok... :)

_{2010. december 24.}